Róma - 1. évad (Rome)

akció, Összes, történelmi,

{[['']]}

Róma - 1. évad (Rome)

SZINKRONOS!

PutLocker
01, 02, 03, 04, 05, 06, 07, 08, 09, 10, 11, 12


"Az ókori történelemről készülő filmek fénykorukat az ötvenes-hatvanas években élték, ekkor olyan grandiózus, csillagászati költségvetésű eposzok kerültek a moziba, mint a Kleopátra, Ben Hur, Spartacus vagy a Quo Vadis, és futószalagon készültek az olcsóbb műremekek. Majd szép lassan kimentek a divatból. 2000-ben Ridley Scott Gladiátorának köszönhetően ismét kialakult az igény a kardozós-szandálos filmekre, leforgatták hát a Tróját, a Nagy Sándor, a hódítót, és sok-sok minisorozatot (Kleopátra, Augustus, Spartacus, a Quo Vadis újabb feldolgozásai, stb.). Ezek minősége, hát… ilyen is, olyan is. Laikus ókorsuckerként örömmel néztem végig őket, de legtöbbjük még így is necces volt, teli szépítéssel, csúsztatással, zavaró pontatlansággal.

Anne Thomopoulos producer és HBO-fejes vetette fel 1998-ban, hogy kellene készíteni egy sorozatot a római köztársaság bukásáról, Caesarról, Marcus Antoniusról és Augustusról. Hosszas kutatómunka után 2000-ben Bruno Heller író elkezdett dolgozni a forgatókönyvön. A produkció eredetileg minisorozatnak indult, de aztán az HBO-nál úgy döntöttek, hogy hosszabban mesélik el a történetet. 2002-ben beszállt a munkálatokba a BCC, és 2004-ben a RAI stúdió is. 2003-ban az illetékesek úgy döntöttek, hogy a sorozatot Olaszországban fogják leforgatni, és hamarosan el is kezdték építeni a tekintélyes méretű és méregdrága díszleteket a római Cinecitta stúdióban. A forgatás 2004. márciusától 2005. májusáig tartott.



Bevezetőnek jöjjön egy kis történelem. Akit nem érdekel, az ugorjon három bekezdést. :-) I.e. 510-ben elűzték Rómából az utolsó etruszk királyt, és kialakult a res publica, a köztársaság. Ez az államforma évszázadokon keresztül többé-kevésbé jól működött, de az i.e. 2. századra egyre több probléma merült fel – a belügyekben és a hódítások terén is. A zavaros helyzet az első század elején polgárháborúba és Sulla diktatúrájába torkollott. I.e. 60-ban három jelentős politikus és hadvezér, Cnaeus Pompeius, L. Licinius Crassus (a Spartacus-féle rabszolgafelkelés leverője) és Caius Julius Caesar titkos megállapodást kötöttek, hogy a jövőben összehangolják politikai lépéseiket. Így jött létre az első triumvirátus, melyet kölcsönös érdekházasságokkal is megpecsételtek. Caesar megkapta Galliát, és célul tűzte ki a teljes terület meghódítását; természetesen sikereit, hatalma növekedését Rómában sokan nem nézték jó szemmel. Caesar és Pompeius kapcsolata akkor romlott meg végleg, amikor Julia (Caesar lánya és Pompeius felesége) gyermekével együtt belehalt a szülésbe. Pár éven belül újabb polgárháború tört ki, melynek végén Pompeius csatát vesztett Pharszalosznál, és ellensége elől Egyiptomba menekült. Rossz döntés volt, ott hamar fejét vesztette. Caesar követte őt, de már csak a halálhírre érkezett meg. Ha már ott volt, akkor beavatkozott a trónért harcoló Ptolemaida testvérek ügyeibe, Kleopátra királynővel pedig viszonyt kezdett, melynek eredményeként született egy fia, Caesarion (aki aztán vagy az övé volt, vagy nem).

Visszatért Rómába, ahol kineveztette magát diktátorrá (valamint megszerezte a köztársaság irányításához szükséges összes fő pozíciót – már ami még nem volt meg neki), és politikai reformokba kezdett. A végzete i.e. 44. március 18-án 15-én érte el, amikor az ellene összeesküvő patríciusok (élükön Cassius és Brutus) a szenátusban kivégezték. Halála után hívei, köztük régi barátja, Marcus Antonius és fiává fogadott unokaöccse, Caius Julius Caesar Octavianus szorult helyzetbe kerültek, ráadásul egymással is rivalizáltak. I.e. 43-ban a kényes politikai erőviszonyok és fenyegetettség miatt szövetséget kötöttek egymással, és a szintén jelentős erővel rendelkező Lepidusszal együtt létrehozták a második triumvirátust, mely öt évre szóló közös teljhatalmat biztosított nekik. A Philippi csata során leszámoltak Brutusszal és Cassiusszal, és i.e. 40-ben a triumvirek felosztották egymás között a birodalmat. Antoniusnak (aki közben feleségül vette Octavianus nővérét) jutott a keleti rész… és igen, ezután következett az unalomig ismert szerelmi történet Kleopátrával. Az egyiptomi tartózkodás nem tett jót Antonius hírének, és ezt kihasználva Rómában Octavianus kemény propagandát folytatott ellene. Ismét kitört a polgárháború, ezúttal a kettejük között. I.e. 31-ben Actiumnál a hajdan sikeres hadvezér Antoniust megverték Octavianus seregei. A vesztes Egyiptomba menekült, és i.e. 30-ban ő és Kleopátra önkézzel vetettek véget életüknek. Kettejük gyermekeinek Octavianus megkegyelmezett, de a lehetséges vetélytársát, Caesariont megölette.

Octavianus megszilárdította a hatalmát, és Augustus („fenséges”) néven a vonult be a történelembe – mint a valaha élt egyik legnagyobb államférfi, Róma békéjének megteremtője. I.sz. 14-ben, 76 éves korában halt meg.

Az első évad Caesar galliai hadjáratának vége fele kezdődik, és a szenátusi lemészárlásáig tart. Kb. tíz évet ölel fel, de a legifjabb szereplők korát tekintve ez legfeljebb öt-hat évnek tűnik. A második évad percre pontosan ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt, és a történelemismerők szerint Actiumig illene eljutunk, hiszen a történet így lenne kerek. Na, de majd meglátjuk.

A történelmi tények tehát adottak voltak Heller számára. Ezeket az eseményeket kellett valami élvezetes formába öntenie, és a történelemkönyvek alakjaiból kellett hús-vér embereket alkotnia úgy, hogy a figyelmet akár több évadon keresztül is fenn tudják tartani. Heller a feladatot úgy oldotta meg, hogy a történetet két szintre bontotta. Az első az arisztokráciáé, itt csupa ismert név bukkan fel: Caesar, Marcus Antonius, Cato, Cicero, Pompeius, Brutus, stb. Végignézzük, ahogy az arisztokrácia tagjai szövögetik terveiket, megismerjük a kor ezen híres személyiségeit és az udvartartásukat, látjuk a politikai szövetségeiket. A sorozat bemutatja a maga verzióját arról, hogy vajon miféle intrikák, kicsinyes bosszúk és nagyszabású összeesküvések során jutott el a rendes srácnak bemutatott Brutus odáig, hogy a benne bízó Caesar mellébe mártson egy kést. És miképp vált Caesar nyeszlett, magának való, könyvmoly unokaöccséből egy olyan vezető, aki még őt is túlszárnyalta.

Nem csak a dekadens uralkodó osztály problémái jutnak nekünk, Heller ugyanis megalkotott két katonát, akiknek történetén keresztül a közemberek életébe tekinthetünk be. Ők Lucius Vorenus (Kevin McKidd) és Titus Pullo (Ray Stevenson), a 13. légió katonái. Mindketten hirtelen haragú férfiak, csak amíg Vorenus egy humortalan, kaktuszseggű, merev és megbízható ember, addig Pullo egy meggondolatlan, laza, hangos, ivászatot, nőket meg nem vető fickó. Kettejük között a filmes hagyományoknak megfelelően barátság, bajtársi hűség alakul ki. Hogy ne lézengjenek, és ne csak azzal teljen a rájuk szánt filmidő, hogy családi, megélhetési és fülvakarási problémákkal foglalkoznak (nem mintha a családi szál nem lenne körömrágósan érdekes), Heller úgy intézte, hogy egész véletlenül mindig összefussanak valamelyik nagymenővel. Ha kell valaki, aki Octavianus megtanítja harcolni, vagy elviszi egy minőségi bordélyházba, ha Caesar hűséges embereket keres, vagy csak az ellopott címerét kell visszaszerezni, ha Pompeius magába roskadva ül a parton, ha Kleopátrának kíséret kell, akkor kik azok, akik egész biztosan fel fognak bukkanni? Bingó. Így a valós személyiségek élete összefonódik a fiktív szereplőékkel.

És, hogy miért is szeretem ezt a sorozatot?

1. intrika, intrika, és intrika: Iggggen! :-) Egy évadon keresztül néztem azt, hogy ki, kinek, mikor, hogyan, miért tett be, hogy szívták egymás vérét a szereplők a hatalmi harcban. Az elhangzó párbeszédek helyenként olyan szinten aláznak, hogy a képernyőmön kifolyik a méreg.

2. korabeli erkölcsök: Hatalmas erénye a sorozatnak, hogy amennyire csak tudtak, az etika terén szakítottak a huszadik-huszonegyedik század ábrázolásmódjával. A szereplők nem a mi mércéink szerint cselekednek. Egy olyan világban élnek, ahol bármi megtörténhet, nincsen rendőrség, az ember csak magára számíthat, és annyi védelem jut neki, amennyit megfizet magának. Itt senki sem habozik, ha el kell vágni valaki torkát, mert fenyegetést jelent. Az élet értéke roppant csekély. Ebben a közegben kell megítélni a szereplőket, a koruk erkölcsei alapján dől el, ki tisztességes és ki a gazember.

Ugyanez áll a szexjelenetekre is. Ó, igen, a Róma híres a rengeteg kardozós-b*szós jelenetről. Nos. Annyira sok nincsen egyikből sem, mint ahogy beharangozták. De ami van, azt aztán odatették. Nincsen álszemérmesség, elvégre a források szerint nem voltak szívbajosak a rómaiak, és meglehetősen szélesek voltak az…ööö… ismereteik. És ha már itt tartunk: a verekedős-gyilkolós jelenetek is hihetőek és naturalisztikusak. Bár ez ma már alapkövetelmény. Kifolyó agyvelő bármely 12 éven felülieknek szóló filmbe bekerülhet. Meg pucér néni is. Ha pucér bácsi is van elölnézetből, vagy ha a szereplők káromkodnak, akkor máris eljutottunk a „csak 23 éven felülieknek szóló” piros-hupilila-villódzó karikához (egy nap úgyis bevezetik a cenzorok). Hát, itt vannak mocskos szövegek és ruhátlan emberek. Mindkét nemből (borzalom). Isten áldja a bevállalósabb csatornákat.

3. hiteles, aprólékosan felépített világ: Az épületektől kezdve a ruhákon, berendezési tárgyakon át az utolsó koldusig minden hihető, mindenre odafigyeltek. Ez az aprólékos, profi hozzáállás a Gyűrűk Ura stábjának lelkes munkájára emlékeztet. Megtudjuk, mit és hogyan ettek, milyen szokások szerint éltek a rómaiak, hol vásároltak, miben hittek, milyen politikai tisztségek léteztek, látjuk a nyilvános fürdőket és vécéket, a templomokat, a szenátust, a Forum Romanumot. Élvezetes, ízes káromkodások hangzanak el korabeli utalásokkal vegyítve. :-) Róma nem egy tisztára suvickolt fehér város gyönyörű oszlopos épületekkel, hanem egy mocskos, szeméttel, állatokkal, graffitikkel teli nagyra nőtt falu.

4. kiváló karakterek és színészek: A szereplők jó része háromdimenziós ember, nem pedig két tollvonással felvázolt sablonkarakter. Sokuk emlékezetesre sikeredett: az egyik kedvencem Atia (Polly Walker), Octavianus ambiciózus anyja, akibe mintha a történelem és az irodalom összes kavarós-intrikálós boszorkányának legjobb tulajdonságait bezsúfolták volna. De itt van Caesar is, akinek szerepében Ciarán Hinds nyújt kiváló játékot, vagy ellenfele-volt barátja Pompeius (Kenneth Cranham), a kifinomult, törékeny, de valójában nagy erőket hordozó Servilia (Lindsay Duncan), a kétségek között vergődő Brutus (Tobias Menzies), a brutális és stílusos Marcus Antonius (James Purefoy), az ígéretes Octavianus (Max Pirkis). És persze istenkirály jelenetek jutnak a két népszerű szereplőnek, Pullonak és Vorenusnak. A BBC-féle Büszkeség és balítélet rajongói pedig egy régi ismerőst üdvözölhetnek Cicero szerepében (David Bamber, azaz Mr. Collins – egy klasszikus).

A színészek kitesznek magukért, ki-ki a maga képességeinek megfelelően. Főképp tehetséges brit színészek szerepelnek a sorozatban, közülük többen (McKidd, Hinds, Purefoy) a Royal Shakespeare Company tagjaként kezdték pályafutásukat.

Összegezve: a történelmi témájú filmek, sorozatok között a Róma kiemelkedően jó. Azoknak ajánlom, akiket lekötnek az intrikálós, időnként brutális, lassan folydogáló, de végig izgalmas történetek. És hogy egy fórumtársamat, brewert idézzem:(…) félelmetesen jól visszaadja a hangulatot, az egészen látszik, h milyen nagyszabású, jó a sztori, és az egész olyan kis ékszerdoboz:)))"
(sorozatjunkie.hu)